akció, fangörcs, tragédia, lélektan

Huh.
Hát, ez volt az az anime, amire nem voltam felkészülve. Nagyon. Nem.
És most nem is a szerelmi szálra gondolok, hanem az ezzel kapcsolatos… dolgokra. A lány önfeláldozására, és hasonlókra. Ahol megszakadt a szívem.
Különösen az ending tör össze mindig.

De most mi is ez az anime?

A sztori Hyakkimaru apjának visszaemlékezésével kezdődik, mikor elment a szellemekhez, és alkut kötött velük. A kéréséért cserébe bármit elvehetnek tőle, ami az övé. És el is veszik. Ez a dolog pedig nem más, mint Hyakkimaru, aki élő csontvázként születik. És ezt vegyétek úgy, ahogy mondom.

Namost.
Mit csinálsz akkor, mikor rájössz, hogy… hát, a gyereknek nincs bőre… izmai… konkrétan nincs szeme. És azt még hozzá se tettem, hogy a tiéd. Persze, elméletben.
Te mit csinálnál?
Nos, a tippem szerint először is halálra rémülnél (én tuti), utána meg egyénenként változó. Hyakkimaru apja mindenesetre úgy dönt, hogy: „adjuk a szellemeknek, a következő gyerek már jó lesz”.
És így Hyakkimaru-t elviszi egy jószívű, idős dada a folyóhoz, hogy ott sorsára hagyja. Mert azért basszus… hát, csontokból áll a gyerek, és ÉL. Az azért komoly, nem?
Ha nem tudnám, hogy az élettel összeegyeztethetetlen (embeeer, már akkor meghalsz, ha lenyúzzák a bőröd kb ¼-ét), szóval eléggé tudnám én is sajnálni.
De persze, látja a dada, hogy Hyakkimaru élni akar (…), és így egy csónakba teszi. Most, hogy feladatát elvégezte, az idős nénit felfalja egy szörny nagyon esztétikusan (eeegen, ez a része azért sok volt egy olyan kis anti-erőszak pártinak, mint én… de sajnos, lesz még ez így -.-).
Nade.
Miért is mondom, hogy alácsempészett gyerekek?
Egyáltalán az mi.
Hát, maga a hiedelem a középkorból származik. De ahhoz, hogy most megértsük ezt a hiedelmet, amit mindjárt kifejtek, meg kell értenünk a középkor hitrendszerét. Mert oké, hogy „sötét középkor”, meg „transzcendens”, de csak ennyi infóból ez így nem egyértelmű. Tehát a középkor embere mindenféle fantasztikus lénnyel élt együtt –vegyük így. Épp ezért nem is tudott talán logikus magyarázatot találni a dolgokra. Esélye sem volt rá. Csak olyan magyarázatot adhatott mind magának, mind környezetének, amit „tanult”. Vagyis csak transzcendenset.
Tehát mit gondoltok, mégis hogyan tudott logikus, tudományos magyarázatot találni a középkor embere a fogyatékosok létezésre?
Hát, elég nehezen.
És itt jön a képbe az alácsempészett gyerekek története, miszerint amíg az anya és a bába félrenéz, a szülőágyba egy gonosz lény saját ivadékát csempészi be, aki majd környezete borzadását, félelmét váltja ki.
Ráismertünk?
Helyes.
Ez itt nagy valószínűséggel az értelmi fogyatékos gyerek stigmáinak leírása.
És itt is van a lényeg: a középkor embere szerint minden, ami Istentől származik, csak jó és szép lehet.
Na, de mi a helyzet a csúffal? Az eltorzítottal?
Az akkor csak a gonosz műve lehet, nemigaz?
Persze, erre a másik magyarázat az, ha az illető, vagy szülei, vagy valamilyen felmenője valamilyen hatalmas bűnt követett el. De ez a gondolkodás már nem a középkorból származik.
Emlékeztek a Bibliából arra a részre, mikor Jézus tanítványai kérdezgetik őt, mit tett a vak ember, vagy a szülei, hogy vak lett?

Így már meg tudjátok érteni, mért mondom, hogy Hyakkimaruval úgy bánnak, mint bármelyik fogyatékossal… majdnem mindegyik fogyatékossal.
Hyakkimarut úgy taszítja el a saját családja, mint ahogy a fogyatékos gyerekeket szokták.
És ha úgy vesszük, az is. Nem lát, nem hall, nem érez. Viszont épp azért, mert nem lát, nem LÁTJA a külsőt, így a belsőt nézi. Ezt jelképezi, hogy Hyakkimaru az emberek LELKÉT látja.

Azt azért tudnotok kell, hogy nagyon véres, nagyon durva, erőszakos animéről van szó. Persze, azért hálisten, nem horroranime, de már a 2. részben keresztrefeszítéses jelenet van.
Szerinted?
Szóval ne csodálkozzak, hogy sok volt nekem az a 12 rész. (És megjegyzem, még fut. Ugyanis 2019-es anime, szóval naggggggyon új.) Valahogy olyan érzésed lesz a végén, hogy legalább 3x annyinak számít, mint amennyi valójában volt.
Nagyon… meghatározó élmény lesz. Épp úgy, mint a Hal (Haru), vagy Watashitachi no Shiawase no Jikan (ez utóbbi egy 8 fejezetes manga).

Ezek voltak azok, amiket hónapokig kerülgettem, mert éreztem, ha megnézem/elolvasom, össze fogok törni. (Mindkettőről később.) És persze utána nem nézed, nem olvasod el őket többet. Viszont örökre emlékezni fogsz a mondanivalóra.
Meg a tragédiára is persze.

A nevek nem fontosak.
Azok mindig változnak.
Ami fontos, az az adott helyzet.
(És még jövök én a problémáimmal, hogy egyáltalán vannak problémáim. Ezek mellett eltörpülnek.)
Hyakkimaru teljesen tisztában van azzal, hogy a családja eltaszította magától (oké, az anyjának nagyon hiányzik, de ő nem tudta megállítani az apát). Konkrétan siketnéma, és vak. Arról nem is beszélve, hogy hogyan jött világra. Persze, a helyzet jobb lesz, de basszus már.

És tudjátok, mi a legrosszabb?
Hogy ma is vannak olyan apák, akik szimbolikusan feláldozzák a gyereküket a démonoknak azért, hogy nekik egy kicsit jobb legyen. Az, hogy mik a következmények, az nem érdekli őket. Ha a másik szenved, az semmi nekik. Persze, Hyakkimaru apja sem azt mondja, hogy hatalomért áldozta fel a fiát, hanem abba burkolózik, hogy így megmentette az embereket az éhezéstől, így mindig olyan „Kreón, te vagy az?” –érzésed van.

Hát, ez lett volna mára.
Találkozunk a legközelebbi bejegyzésben ;)