Hmm, Hmm, érdekes kérdés, nem?

(És TERMÉSZETESEN ez is a Dororo-ról jutott eszembe. -.- )

Hű. Hát, valljuk be, ez az a 8 fejezetes manga volt, amit utoljára 11.-ben olvastam…. szóval elhitettem magammal, hogy nem fog megérinteni, de hát… az a helyzet, hogy DE.

Eskü, az a helyzet, nagyon erre sem emlékszem, még miért töltöttem le annó, vagy hogy miért álltam neki hirtelen. De ez most mindegy is.

Tehát, feltettem nektek egy kérdést; azt, hogy elítélnétek-e egy gyilkost?

Nos, a válasz nagyon egyszerűEN HANGZIK elsőre, de ha jobban belegondolsz, nem. (Pontosan úgy, mint amikor egyik ismerősünk és a fia nézték ugyanennek az ismerősünknek az előadását tv-ben, és a fiú megkérdezte, hogy „apu, akkor te most benn vagy a tv-ben, vagy nem?”.) Visszatérve, persze, ilyenkor előjönnek azok, akik azt hiszik, mindennel tisztában vannak, és ők milyen erkölcsösek –és valljuk be, köztük voltam én is-, és erre a kérdésre egyértelműen azt válaszolják, hogy a gyilkosnak nem bocsájtunk meg.

Nos, ez a rövid történet be fogja bizonyítani, hogy aki így gondolja, téved, és hogy a dolgok nem biztos, hogy olyan egyszerűek, minta milyenné mi tesszük őket.

Nagyon nem akarok spoilerezni, de azért dióhéjban a sztori: Juri, volt híres zongorista már 3.ra kísérel meg öngyilkosságot. Az anyját gyűlöli, az egyetlen ember, aki mellette áll, az Monica nővér, akivel 10 éve ismerkedett meg. Egy nap a nővér elviszi egy halálraítélthez, aki 3 embert megölt: pontosabban egy középkorú férfit, egy anyát és a gyerekét, egyszerre. Oké, oké. Ez elég rosszul hangzik.

Kezdetben Juri nem akar menni, mert a halálraítélteknek nincs sok idejük vissza, nem? Feleslegesnek tartja az egészet, és valljuk be, a halálraítéltekről van egyfajta negatív kép a fejünkben, hogy visszautasítsuk őket. Monica néni ragaszkodik hozzá, hogy meglátogassák Yuu-t, és ettől kezdve minden csütörtökön találkoznak, egészen… hát, Yuu kivégzéséig.

Persze, most valószínűleg megfogalmazódott benned a kérdés: „He? Minek? Nem ölt meg 3 embert? Köztük egy csecsemőt? És amúgy is, nem tette nyilvánvalóvá már az első alkalommal, hogy nem akarja látni őket? Mi értelme akkor ennek? Ennél hasznosabb időtöltés is létezik.”

Hátöööö, nos részben igazat kell adnom. Tény, hogy külső szemlélőként ezt látjuk –és a csattanót természetesen direkt nem mondtam el, mégpedig azt, hogy Yuu miért ölte meg őket… de lehet, hogy fogom-, de ne ítélkezzünk ilyen könnyen.

Oké, oké, tudom, ezt könnyebb mondani, mint megtenni. Ember legyen a talpán, aki erre képes. Asszem szombaton kolipakolásnál volt, hogy apuval elmentünk enni, és valaki vízszintesen parkolt –nem tudom máshogy leírni, sorry-, így valami 5 helyet elfoglalt. Az első gondolatom az volt, amit meg is fogalmaztam, hogy „ez egy vérbeli bunkó lehet”. De ugye, később kiderült, hogy másként nem fért volna el. Ugye, én sem láttam mindent a kocsiból :/ (Oké, tudom, hülye kifogás.)

A lényeg, hogy itt is ugyanez van. Én megértem az áldozat anyját, hogy Yuu halálát szeretné. De azt már nem tudja, hogy végül Yuu maga kérte a halálbüntetést. Vagy azt, hogy amikor le akarták vágni a haját, elvette az ollót, és meg akarta ölni magát vele. Csak hogy értsétek: Yuu-nek nincs mentális problémája.

De erre Juri az, aki rávilágít, és talán ez az egyik legfontosabb rész –Yuu levelén kívül.

(A fordítás nem saját, az animeaddicts.hu oldalról származik.)

 A világ igazságtalan. De gondoljátok, fgolalkozik vele az, aki jól él? És most őszinte leszek veletek: én sem foglalkozom vele. De közben persze, tudom, hogy kéne, de minden, amit teszek, az, hogy beszélek róla. Ilyen félmegoldásokat csinálok, amikről jól tudom, hogy semmi értelmük, de nem tudok tovább menni. Trauma? Valószínűleg. De egyenlőre ezzel ne foglalkozzunk. (Igazából nem akartam, hogy ez a poszt ennyire deep legyen...)

Visszatérve, láttatok már afrikai kisgyerekeket, vagy elnőtteket, akik mondjuk éveken keresztül spórolnak egy biciklire, ami nem épp a legjobb állapotban van, de mikor megkapják, hihetetlenül örülnek neki? És a másik oldalon a gyerek bármit megkaphat, de boldogtalan. 

Oké, oké. Nem prédikálnni jöttem. Ezek csak kósza gondolatok. Nem kell hinnetek nekem, amikor azt mondom, hogy a boldogságot el lehet érni, ha nem ítélsz meg semmit, vagy elfogadod, ami történik veled. Nem beletörődésről, anem elfogadásról beszélek. Ez pedig nem ugyanaz. Persze, ez nagyon elvetemülten hangzik, és fanatikusan, és ezt még én is belátom, aki konkrétan hasonló közegben nőtt fel, mint egy szekta. :"D (Najó, nem.) Dehát, ez van, pillanatnyilag ezt gondolom. Ezeket a kósza gondolatokat vehetitek úgy, mintha magamban beszélnék... várj. Igazából ez AZ, nem? o.o :<

Nah, elég volt basszus, túl sokat beszélek.

Ha kíváncsiak vagytok a mangára, animeaddicts.hu, ott megtaláljátok, és az egészet le lehet tölteni. Viszont zsepit készítsetek. Nekem most nem kellett -hatalmas lelkierőmnek köszönhetően-, de azért jó, ha van. 

Ennyi lenne mára ;) Remélem, nagyon nem lett mély, és tetszett. Találkozunk a legközelebbi bejegyzésben. ;)