Tehát, először is, miért nem írtam előbb; na, erre 2 okom is van.

1.: semmi ötletem nem volt. Tényleg. :"D Épp nyárimunka keresésben vagyok, de ezen kívül elvagyok otthon, mint a befőtt. Semmi különös.

2.: Úgy döntöttem -én hülye-, hogy ismét túlvállalom magam... nem, ez így nem igaz. Nem vállalnám túl magam, ha mindent, amit eltervezek, nem a határidő előtti napon állnék neki. -.- (Igen, tipikus egyetemista.) Ide tartozik egy regényíró irodalmi pályázat (1 hónapom volt rá, és csak 70 oldalnál tartok :"(( pedig minden nap írtam...), a másik a rajzolás. És ez is határidős.

De ne foglalkozzunk most ezzel, van fontosabb dolgunk is.

Szóval, szóval... tegnap hivatalosan is véget ért Dororo.

Ami azt illeti, még anno, a 13 résznél fogadtunk Mesterrel, hogy a végén Hyakkimaru meghal-e. Ő azt mondta, nem, én azt, hogy igen. Hát, tény, ennél most nem nyertem... viszont úgy voltam vele, hogy vagy Hyakkimarunek, vagy kb mindenki másnak kell meghalnia (gondolok itt az öccsére, és az anyjára, az apjára, és az előző kettő esetében igazam is volt...). Most ezért ne nézzetek pszichopatának, pls! :"D Ha Mio-ra gondoltok, a halálának be kellett következnie a plot szerint. Miért? Mert ha nem hal meg, Hyakkimaru ott marad, status quo-t teremtve. Ami lehet, bizonyos szempoontból jó. Pl. az anyja, az öccse, és a nevelője nem hal meg, és az ország nem kezd ismét hanyatlani..., viszont attól még nem esett jól Mio halála... 

Túl érzelmes lettem? :/ Hmm, ha így érzitek, bocsánat.

Ami még váratlan volt számomra -SPOILER-, az az, hogy Hyakkimaru kb 1 szó nélkül elmegy, és otthagyja Dororot. Hát, kössz. -.- Ez egy olyan része a történetnek, amit nem értek. Ha egész végig annyira ragaszkodsz valakihez, hogy képes vagy érte ezreket ölni... de amint visszakapod, 5 percen belül már nem kell. -.-

Nah, mindegy~

Most így átgondolva érzem igazán úgy, hogy sosem értettem Hyakkimarut. :/ És tényleg nem. Ha rólam lenne szó... valószínűleg fenn tartanám a status quo-t. Mert basszus... nem ér annyit pár testrész -mondom ezt épen és egészségesen -.- -, hogy akárhány millió ember életét feláldozzuk. Oké, oké, most valószínűleg úgy hangzom, mint egy mártír, de ezzel nem azt mondom, hogy hú, mennyire egy szent vagyok -.- Dehogyis.

Különben is, magamat ismerve, inkább döntés helyett csak állnék a probléma előtt, pontosan azért, mert nem biztos, hogy ami jó döntésnek tűnik, az is. Pl. az a kecskés mese... aminek elfelejtettem a címét, igen... ott pl. ha a mester nem mondja a tanítványnak, hogy a szállásadóik kecskéjét ne lökje le a hegyről, akkor a szállásadó örökre szegény marad. Viszont akkor is ott a dilemma, hogy a kecske az egyetlen megélhetési forrásuk. És persze, mit csinálna a blogger a tanítvány helyében?

Hát, ha a mestert nem is lökné le a kecske helyett, de nem követné többet.

Ez a sztori is pl. nagyon jól mutatja, hogy nem biztos, hogy amit jónak gondolsz, vagy erkölcsösnek ítélsz, tényleg az. És az, hogy helyesen döntöttél-e, kb. sosem derül ki, pontosabban nagyon ritkán.

Szóval pontosan megítélni, hogy Hyakkimaru döntése jó volt-e, nem is olyan könnyű, mint elsőre gondolnánk. :/

De befejeztem a hegyi beszédet ;)

Legközelebb találkozunk, sziasztok!

(Remélem, nem voltam most túl idegesítő :"((( )