Ti ismeritek azt az érzést, hogy karácsony, húsvét közelében boldogan kinéztek az ablakon, sóhajtoztok egyet-kettőt, hogy „jaj, végre jönnek a rokonok”?
Én se.

Az a helyzet, hogy egészen kicsi korom óta utáltam a nagy családos ünnepeket, ahol szinte harapni lehetett a levegőt, akkora volt a feszültség. Sajnos a mi rokonságunk nem épp az a fajta rokonság, akiket tényleg érdekel, mi van veled. Oké, lehet, hogy most kicsit erősen fogalmaztam. De ugye ez a tényeken nem változtat.
Akárhogy is nézem, engem mindig is idegesített ez a túlzott "hagyományokhoz való ragaszkodás", meg hogy "nem illik" nem meghívni a rokonokat. Bár... a mi esetünkben jönnek maguktól.

Oké, most félreértés ne essék: én ezzel nem azt mondom, hogy utálom őket, hanem azt utálom, hogy leülünk egy asztal mellé, és kérdezgetjük a másikat arról, hogy mi van vele, holott abszolút nem érdekel.
Szóval, gondolom értitek, ha azt mondom, vasárnap reggel -aznap jöttek- azzal poénkodtam anyuval, hogy milyen halálos, és/vagy fertőző betegséget kamuzzak be, ami hihető, nem olyan gáz, és a legfontosabb: mentesít az asztalnál rám törő mérhetetlen unalomtól. 
Hát... mondanom sem kell, ilyen lehetőségem nem volt.

De a húsvétjaim eleve ilyenek. És nem csak a fent említett rokonokról van szó, hanem a locsolásról is.
A sztori a következő: épp pakoltam volna be a bőröndömbe a cuccokat, hogy "ma felmegyek a koliba", mikor megjött anyu egyik ismerőse, aki különben Németországban lakik, de a faluban is van egy háza, amire anyu ügyel, postázza a számlákat, stb. És épp akkor jött meg ő is, és egyszer csak előállt azzal, hogy meg akar minket locsolni.

Namost.
Mit gondolsz, mennyire fog örülni ennek az a lány, aki -mondjuk úgy- húsvét idején rejtőzködő életmódot él, bújkál a szobában, és az egész család lesi, mikor megy már el végre a kapuból a locsoló.

Hát, a válasz nem, nem fog örülni.
És nem is lettem volna halál ideges, ha egymás után 50x mondja, hogy "de ő locsolni jött". Oké, oké, értékelem, de most én is mondjam el 50x, hogy "NEM"?

(Igen, tudom, hülyeségeken akadok ki. Ez van.)

De ez is csak azért történhetett, mert épp bonsai magokat ültettem egy cserépbe, és épp akkor jött meg, aztán rám köszönt. Ha nem vagyok kint, ne higyjétek, hogy nem bújok el :"D

Visszakanyarodva, ami Sherlockot illeti, mindig azt mondja, hogy a problémát, ami a családban van, meg kéne beszélni, és persze, ebben van némi igazság, de itt már nem sok mindent lehet tenni, és Sherlock akármennyire Sherlock, ebbe ő sem lát bele. Mert ha csak ennin múlna, már nem beszélnénk problémáról, és ezt Mester is megérti (ahogy ma megtudtam, neki is hasonló a rokonsága).

Ha érdekel titeket egy bizonyos téma, és hozzá tudok szólni, nyugodtan írjatok! ;) A legközelebbi írásom vagy a bevezető az asztrológiába- avagy tévhitek, vagy szimbólumos lesz (szintén asztrológiai szempontból). A horoszkópelemzésbe nem mennék bele, mert abban nem vagyok profi, és nem is akarom, hogy pereskedés legyen a dologból. *forgatja a szemét*

Nah, ennyi lenne mára, a legközelebbi már értelmesebb téma lesz :"D
Találkozunk a legközelebbi bejegyzésben! ;)