Huh.
Remélem, ez is 1 lesz a viszonylag értelmes írásaim közül... (Minden irónia nélkül.)

Tehát alulteljesítő tehetségek.
Mit is jelent ez?
Mert valljuk be, mikor először hallottam róla, hogy "Úristen, ilyen van", hát elég ellentétesnek találtam a kifejezést.
Mert hát basszus... ha valaki tehetség, az nem teljesít alul, nem?
Hát, DE. 

Hogy is mondjam...
Nem minden tehetség alulteljesítő, de minden alulteljesítő... nem, ez nem ilyen egyszerű. (Ez volt az a pont, mikor a blogger rájött arra, hogy hiába akarta viccesen megértetni a fogalom lényegét, ha amit ír, nem igaz.)

Ignoráljuk.
Szóval mi is a helyzet ezzel a csoporttal?
Hát, ők a BTM (pontosabban BTMN -beilleszkedési, tanulási és magatartási nehézség -amiről írtam az SNI-vel együtt korábban) egyik alcsoportja. Most nem fogok kitérni a többire, mert -asszem- már említettem őket ezelőtt. (Bár lehet, hogy nem. Nem tudom, mert ebből csináltam előadást 2 órára, és egy 8 oldalas beadandót a tanárnak. Szóval, lehet, keverem. Lényegtelen.)
A lényeg az, hogy az alulteljesítést a környezet váltja ki. Ide tartozik a gyerekkori trauma,  az, hogy a gyerek úgy érzi, a szülei nem szeretik, vagy épp a negatív attitűd az iskola, és a tanulás felé. Ezek a legalapvetőbb dolgok, de még vagy millió kisebb kategória van, amikbe nem mennék bele. 
Oké, de akkor még mindig nem tudjuk, mi is ez.

Hát, ha attól félsz, fogyatékosságról van szó, van egy jó és egy rossz hírem. Mivel a jóból következik a rossz, így azt mondom előbb.
Az alulteljesítés NEM fogyatékosság. Ahogy a BTMN hosszabb neve -amit nem írok ki még 1x- mutatja, "csupán" NEHÉZSÉGről van szó, és nem ZAVARról. Ha ilyet láttok valahol, akkor vágjátok le a szitut. Ha azt írják, hogy "zavar", akkor az majdnem minden esetben a fogyatékosságot mutatja.
Nade. Itt jön a rossz hír. LEHET a BTMN-ből fogyatékosság.
Oké, de hogyan.
Hát, asszem, 2017-es a "Taigetosz törvényként" elhíresült... törvény (szóismétlés -.- )
Eszerint a BTMN-es gyerekek nem kaphatnak felmentést bizonyos tárgyak alól, hanem fejlesztő pedagógus foglalkozik velük. Ez mind szép és jó LENNE, ha az iskolarendszer modern lenne eléggé, márpedig akárhogy is nézzük, ti is biztos tapasztaltátok az ellenkezőjét. Még talán a Waldorf-iskolák a legjobbak. (Legalábbis ezt az alapján mondom, amit tudok róluk.) És ennek hatására AKÁR SNI-ssé is válhatnak. (Direkt emeltem ki az akár-t, mert talán még ez a legrosszabb kimenet.) 

Kik a veszélyeztetettek?
:/ Hmm, hát, elég sokan tartoznak ide.
Ami nekem a legmeglepőbb volt, az, hogy a szakirodalom kiemeli a fiúkat. Miért? -.- Valamiért nekem ennek nagyon általánosítás-szaga van, de nem vitatkozom. Ha a szakirodalom ezt mondja...
A többi csoport -legalábbis számomra- már értelemszerűbb. Itt vannak az érzelileg sérültek, érzékszervileg sérültek, hátrányos helyzetű, és HHH gyerekek (jól gondolod, nem akartam kiírni, de lényegében ugyanaz, mint az előző), viselkedés- és/vagy tanulási nehézséggel küzdők, magatartási problémás gyerekek, és ezt még egy darabig tudnám sorolni.

Hogyan lehet felismerni?
Nos, meg akarnálak nyugtatni, hogy könnyű, de az a helyzet, hogy nem az. Főleg abben az iskolarendszerben, amiben benne vagyunk. Miért? Ha szülő vagy, kb. egész nap nem látod a gyerekedet. Ha pedig tanár, akkor max azt veszed észre -ha észreveszed-, hogy a gyerek máshogy viselkedik, mint ezelőtt. Aztán megállapítod, hogy biztos fáj a hasa, és továbblépsz. De még ha észre is veszed, nem tehetnél másképp akkor sem, mert az anyaggal haladni kell, és ha nem teszed, kirúgnak. A másik nehezítő tényező az, hogy ugye, mindannyian különbözünk. Így ugye nem gondoljátok komolyan, hogy majd egy alulteljesítő gyerek hajszálpontosan úgy fog viselkedni, mint egy másik? Mert az egyik szótlan lesz, a másik verekszik, a 3. nem eszi meg az ebédet, stb. Ebből ha ti meg tudjátok állapítani minden kétséget kizáróan az alulteljesítést, akkor én rögtön kiiratkozom az egyetemről. ;P

Ezzel csak azt akarom érzékeltetni, hogy baromi nehéz diagnosztizálni, és sokszor a gyerek se tudja, mi baja van. De hogyan is tudná, ha ilyet csak azok tanulnak, akik pedagógusi pályára mennek? Vagy orvosira, de még a pszichológus is ide tartozik. De még ha a szülei -teszem fel, mindketten- szociálpedagógusok, mit gondoltok, ha a gyerek mondjuk azért alulteljesítő, mert úgy érzi, nem szeretik, majd pont elmondja nekik, mi baja? Mert saját magamból kiindulva én épp akkor zárkózom el -még mindig-, amikor a legnagyobb sz*r van. Mert hogy "nem érti meg senki úgyse", meg "úgyis csak problémát okozok", de ez utóbbival inkább csak takarózom. Az 1. a fontosabb. És ha a gyerek úgy érzi, hogy nem érti meg senki, minek mondja el? Mert ne várjátok, hogy egy depressziós ember... hogy mondjam :/ ésszerűen(?) gondolkozzon. Nem tudom, mi lenne erre a legmegfelelőbb szó. Mert ugye, épp azzal tudnád kimozdítani, amit nem akar. És így elég nehéz.

Nade. Nézzük, mi az, ami még segíthet.
Az alulteljesítés ÁLTALÁBAN az általános iskolában kezdődik, de már felsőbb osztályokban, szóval kb. 5.-től felfelé. Azonban itt az ellenpélda is, mert különben "túl könnyű" lenne: jelentős azoknak a száma is, akik mondjuk 2. osztályig jól teljesítenek, de ahogy egyre több kudarc éri őket, egyre jobban érzik úgy, hogy tanulni teljesen felesleges. Ami nagyon fontos, az az, hogy ezeknek a gyerekeknek az önértékelésük NEGATÍVABB, mint a kortársaiké. Épp ez az, ami ott tartja őket.
Viszont, ami jó hír, hogy lehet orvosolni. Mindenképp kell a család támogatása, és bevonása, különben nem sok eredményt érünk el. A pedagógust is lehetőleg informáljuk a helyzetről, és kérjük a segítségét, kivéve, ha egy bunkó, és nem érdekli, hogy mi lesz a gyerekkel. Ezesetben rugassuk ki, mert úgy mindenkinek jobb (Csak viccesltem, csak vic...)
Khm. Szóval aki még segíteni tud, az a fejlesztő pedagógus, és a pszichológus, és olyan felnőtt, akit a gyerek SZERET. Mert mi is könnyebben fogadunk el valamit attól, akit szeretünk, nem?

Nos, ennyi lenne mára, remélem, tetszett, és valamennyire hasznos volt.
Találkozunk a legközelebbi bejegyzésben! ;)